Telefon +36.30.9720705

Még 10 év!

Pin It

Szülinapi ajándék

A NitaCenter 2013. november 1-én ünnepelte második szülinapját. Bár a terem nagyon sok új „kínzószerszámmal” bővült a nagy nap alkalmával, mégis a legszebb szülinapi ajándékot egy mail jelentette, melyet egy igazán elégedett vendégünk írt. Az alábbi sorokat Saci küldte:

Boldog születésnapot!

Igaz, hogy november 1-én volt, de annál nagyobb szeretettel kívánok sok boldog születésnapot a NitaCenter-nek és természetesen Isten éltesse Anitát is, kedvenc „edző néninket”!

walkenergie 5 20130331 1021197683Amiért én szívesen járok immár legalább 10 éve (!)  Anitához, az az, hogy ugyanolyan lelkesedéssel és intenzitással foglalkozik az edzésekkel, mint 10 éve! Folyamatosan fejlődik Ő maga és ezzel fejleszt bennünket, a vendégeit is, fel sem tudom sorolni, hány féle mozgást próbáltam már nála és annak hány „tovább fejlesztett” változatát. Jelenleg a teremben Hot Iron, TRX, TRX Rip és Walkenergie megy, de ezek  sem akárhogyan: újabban beszerzett  „kínzószerszámai” miatt minden egyes edzés után csorog rólunk a veríték, ékes bizonyítékául annak, hiába járunk esetleg már évek óta TRX-re, még mindig fejlődhetünk, mert mindig megújítja nekünk a programokat Anita.

Szeretem, hogy a terem kicsi és intim: ismerjük egymást, pontosan tudom ki miért és hogyan érkezett, kezdte az edzéseket. Együtt tudunk örülni minden egyes leadott kilónak vagy szabályosan végrehajtott gyakorlatnak, hogy megint tudtunk súlyt emelni Hot Iron-on és milyen erősek is vagyunk már! Úgyhogy minden edzésen van röhögés, de „fogcsikorgatás” is!

A magam részéről még legalább 10 évig szeretnék Anita „kezei alatt” edzeni  ebben a teremben és az elkövetkező egyre nagyobbakba is, mert biztos vagyok benne, hogy a fejlődés itt is meg fog mutatkozni! Én köszönök szépen mindent, elsősorban azt a mínusz 8 kg-t, amit június óta dobtam le Anita (és a terem) segítségével is!

Dr. Bódor Sarolta ügyvéd

Debrecen

Nagyon szépen köszönjük a jókívánságokat, örömmel tölt el, hogy ilyen sokan szeretitek a NitaCentert. Köszönjük, hogy minket választottatok, választotok nap mint nap, melyet az új eszközöket bevetve, újabb verejtékes edzésekkel hálálunk meg! ;-)

Találkozunk az edzéseken, melyekre ne felejts el bejelentkezni!

 

Pin It