Telefon +36.30.9720705

Spartan újratöltve!

Pin It

Ha lemaradtál a szerdai Naplóról, most elolvashatod a teljes cikket!

Bizonyították, bárkiből lehet spártai

Debrecen – A már-már kínzással felérő Spartan Sprintet sikerrel teljesítette a debreceni csapat.

 

rsz 20150513 145828A legjobb akadályfutó verseny – ekképpen aposztrofálják a Spartan Race elnevezésű viadalokat, melynek négy típusa van, köztük a Spartan Sprint, aminek egyik versenyét a Hungaroringen rendeztek a közelmúltban. Magáról a megmérettetésről tudni illik, hogy azért tartozik az extrém sport kategóriába, mert igencsak embert próbáló feladatsorból áll, a terepfutás mellett különböző, már-már kínzással felérő akadályok is várnak a résztvevőkre.

A mogyoródi eseményen rajthoz állt egy debreceni sportemberekből álló kilencfős csapat, amely eltérően a tavalyi évtől, immár nemcsak a hétköznapok „hősnőiből” verbuválódott, hanem férfiak is csatlakoztak a gárdához. A Barcsai Erika, Bódor Sarolta, Halász Edit, Vékás Ágnes, Balla Anita, Imre Alexandra, Bugya József, Telek Ákos összetételű cívis különítményt az a Csapó Anita vezette, aki az elmúlt évben már gyűjtött tapasztalatokat a Spartan Sprintről.

Kúszás a sárban

– Az idei erőpróba 8,5 kilométer terepfutásból állt, s hogy ne legyen annyira könnyű a dolgunk, a távot 20 akadállyal színesítették a szervezők. Tavalyi tapasztalataink alapján funkcionális edzésekkel készültünk a viadalra. Személyi edzőként könnyű helyzetben voltam, hiszen mindenki imád edzeni, így nem került különösebb erőfeszítésbe, hogy rávegyük magunkat a plusz tréningekre, kötélmászásra, futásra – kezdte a beszélgetést a sportember.

– Nagyon sok olyan akadály volt, ami hasonlított a tavalyi eplényi futamon már tapasztaltakhoz, ilyen volt például a palánkugrás, a függeszkedés, a homokzsákcipelés, a dárdavetés, a jéghideg vízben átkelés, a szögesdrót alatt kúszás a sárban, a kötélmászás vizes gödör felett, vagy éppen a tűzön átugrás. A Hungaroringen nem voltak olyan nagy szintkülönbségek, mint az eplényi sípályán, így ez némiképp könnyítette a dolgunk. Viszont az időjárás nem fogadott a kegyeibe bennünket, mert nagyon hideg szél fújt, s már az első akadályok között volt vizes árkos akadály, így szinte átfagyva kellett teljesíteni a távot.

Egy fokkal feljebb

Csapó Anita kiemelte, a Spartan Sprint azért is nagyszerű kezdeményezés, mert bizonyítékot ad arra, hogy egy hétköznapi ember, aki karban tartja a testét és van kellő akaratereje, egy ilyen komoly versenyt is végig tud csinálni. A tréner elmondta, a viadal alatt a debreceni kontingens több részre szakadt, így 2-3 fős mini csapatokként értek célba, de így is nagyon jó eredményt értek el, mivel gárdánként a legjobb négy célba érkező eredményét számították bele a versenybe. Annyira jól sikerült az erőpróba, hogy a kötelező rövid pihenő és regenerálódás után a csapat tagjai már azt tervezik, hogy ősszel a hosszabb távon, azaz a Super Spartan is rajthoz állnak.

HBN-BN


„Egy pipa a bakancslistán”

– A tavalyi Spartan Sprintről egy betegség miatt lemaradtam, így idén még nagyobb erőbedobással készültem a versenyre – nyilatkozta a Naplónak a 36 esztendős Vékás Ágnes, aki munkáját tekintve irodai feladatokat lát el egy cégnél. – Az ember kíváncsi a saját korlátjaira, így vagyok ezzel én is, ezért vállalkoztam az indulásra. Az elmúlt évi beszámolók alapján egy kicsivel nehezebbnek gondoltam a versenyt, bár az sokat könnyített, hogy nem kellett emelkedőkön futnunk. Élveztem minden egyes percét a kihívásnak, óriási élményt jelentett, amikor teljesítettem a távot – ez egy pipa a bakancslistámon. Annyira bejött a Spartan, hogy legközelebb az egy fokkal nehezebb erőpróbán, a Superen is rajthoz állok!



A Spartan Race típusai

  • Spartan Sprint: több mint 5 kilométeres versenytáv, minimum 15 akadállyal
  • Super Spartan: több mint 13 kilométeres versenytáv, minimum 21 akadállyal
  • Spartan Beast: több mint 20 kilométeres versenytáv, minimum 26 akadállyal
  • Death Race: a legnehezebb verseny, csak a legkeményebb futók mernek nevezni. A versenyzők 90%-a megbukik

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Forrás: http://www.haon.hu/bizonyitottak-barkibol-lehet-spartai/2830593

 

Pin It